A XIX. századi Aracs humanista és jótékonykodó polgára, Dr. Vladimir Glavaš, 1834-ben született egy gazdag, XIX. század végi, polgári családban. Ez a bölcs, erkölcsös ember különös tekintélyt élvez és meghatározó alakjává válik a XIX. század végi és a múlt század eleji polgári kornak. Glavaš 1862-ben Prágában jogászdoktori oklevelet szerzett, ám sosem dolgozott a szakmájában, helyette a gazdaságnak és a földművelésnek szentelte idejét. Kiváló hazafiként a szerb katonaságnak segített az osztrák-magyar csapatok elleni harcban. Egyformán tiszteletben tartotta Aracs és Törökbecse minden nemeztét, így gyakran látogatta is mind a pravoszláv, mind a római katolikus templomot, sőt az akkor még Törökbecsén létező zsinagógát is. Minden nemzet tiszteletben tartását és a templomlátogatást az igaz hit és a szépség lelki táplálékaként élte meg.

Miként egyetemi tanulmányai során, úgy a későbbiekben is Jovan Jovanović Zmaj, Svetozar Miletić, Đura Jakšić és a kor más szerb előkelőségei szívesen látott vendégek voltak otthonában. Annak ellenére, hogy különc természete volt, és sohasem nősült, néhány embert különösen tisztelt és élvezte a társaságukat. Végrendeletében a házát és tulajdonának nagy részét a templomra hagyta, azzal az érdekes kitétellel, hogy ajánlatos lenne, ha az egyházközség használni tudná gyűlésekre, vagy a pravoszláv templom irodájaként használhatnák, de semmiképpen sem iskolaként, mert „nem szeretné, ha a házában nőszemélyek laknának“.

A házat 1830-ban fejezték be, és jelenleg helytörténeti múzeumként szolgál. A Glavaš-ház a korabeli, aracsi, gazdag polgári házak egyik legszebb példája. Klasszicista (biedermeier) stílusban épült a Josif Marinković és Svetozar Marković utcák sarkán. Az épület alapja négyzet alakú, az épülethomlokzatát pillérek osztják fel, amelyek között díszítések nélküli ablakok helyezkednek el. Minden ablak alatt látható egy-egy rombusz alakú mintával díszített négyzet alakú dísz. A fából készült, nagy, három szárnyú kapu egymás mellé helyezett vízszintes, fa lécekből készült. A tető kétvizes szerkezetű és hódfarkú cserép fedi. Oromfalának lekerített csúcsa és trapéz alakja van. Az épület középső része alatt egy pincehelyiség található, amelyet félkör alakú boltívek díszítenek.

Dr. Vladaimir Glavaš háza általános védelem alatt álló műemlék, az enteriőrrel, bútorzatával és a hiteles portréfestményeivel együtt, amelyet köztársasági szinten kiemelt védettségű műemlékké nyilvánítottak. A Szerb Köztársaság Kormányának 2018 februárjában hozott határozata alapján, a múzeum, a községház régi épülete és a Keresztelő Szent János pravoszláv templom, „Aracs régi központjának“ nevezett területi-kulturális-történelmi egységéhez tartoznak.

Ez az értékes környezeti egység jelentős városrendezési, építészeti-stilisztikai és kulturális-történelmi értékeket hordoz. Az észak-bánáti szerb nép művelődési és egyházi életének központja az elmúlt századokban Aracs központja volt, amely az Osztrák Császárság és az Osztrák-Magyar Monarchia része volt a XVIII., XIX. és a XX. század elején. A Nagykikindai kerületben (1774-1876) történt legfontosabb események, és a gazdag, helyi építészeti örökség, egy nép kulturális és szellemi fejlődésének jelét mutatják, nemzeti, kulturális és vallási identitásuk megőrzése céljából.

A Glavaš-ház Helytörténeti Múzeum néhány rendezett helyiségből áll. Az első szobában olyan fényképek láthatók, amelyek azt az időt örökítik meg, amikor a tulajdonosa élt a házban. Ezek által elénk tárul a korabeli lakosok élete és viselt dolgaik. A fényképeken a Glavaš család néhány tagja látható, többek között maga Vladimir is, illetve a korabeli aracsi előkelőségek, egyházi személyek és egyszerű, földműves emberek. A többi helyiséget olyan restaurált és megvigyázott stílbútorok díszítik, amelyeket a XIX. században és a XX. század elején használtak, emellett olyan autentikus falfestés látható, amely fali mintákkal voltak díszítve a falak Vladimir Glavaš idejében is, illetve régi kanapék, masszív faliszekrények, régi kályhák, tűzhelyek, ágyak, szekreterek, antik falitükrök, egy zongora, stb. A kiállított tárgyak egy része polgáraink ajándéka, amiért nagy hálával tartozunk nekik, hiszen ezáltal is segítettek a gyűjtemény gazdagításában, ami által a látogatók, és főként a fiatalabb nemzedékek elé tudjuk tárni gazdag kulturális örökségünket.  

Különleges büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a híres zeneszerző, Josif Marinković Aracson született. Mivel a zeneszerző szülőháza nem lett megőrizve, amely a múzeummal szemben volt található, ezért látható a múzeumban a híres zeneszerzőnek szentelt szoba. A gazdag bútorzat mellett, a zeneszerző berámázott, eredeti műveinek, régi, megsárgult kottái láthatók, illetve egy zeneszerző családi fényképeit tartalmazó album, és a szintén törökbecsei Milorad Josimović festőművész munkája a zeneszerző szülőházának lehetséges ábrázolásával, amely idősebb emberek visszaemlékezései és a megőrzött, ritka fotók alapján készült.  Egy 1910-ből származó báli meghívót is megőriztünk a feledéstől, amelyen kifejezett öltözködési etikett szerepel az urak és a hölgyek részére. A szoba különlegességeként egy kiállított harmóniumot említenénk, ami egy kisebb orgonához hasonló különleges hangszer.

A következő helyiséget olyan reverendákkal ékesítettünk, amelyeket papok adományoztak Vladimir Glavašnak, mint elkötelezett hívőnek. Ezek mellett az egyházi életet, illetve a korabeli Aracs mindennapi életének híresebb és kevésbé híres embereit ábrázoló fényképek láthatók. Mindezek mellett egy korabeli konyhát is láthatunk, amelyben eredeti edények, tálak, pléh lábosok, vasalók stb. sorakoznak.

A házon történt restaurálási munkálatok 2007 és 2009 között folytak. Kicserélték a tetőt és a tetőt borító szerkezetet, restaurálták a homlokzatot és az enteriőrt (a festett fali dekorációt, a bútorzatot és a fatárgyakat.) Úgyszintén felújították az udvarban található melléképületet is, ahol a valamikori egyházi személyek lakásai és az egyházközség irodái voltak. Ezek most régi mesterségeket bemutató helyiségekké váltak. Így az egyik helyiségben egy valamikori borbélyüzlet teljes berendezése látható, valamint egy kovácsműhely és egy kötélverő műhely. A régi mesterségekhez tartozó kiállítandó tárgyaiból valóban sok van, amelyek része csak a későbbiekben fog teljes fényében a látogatók elé kerülni.

Ma itt található az Aracsiak és Törökbecseiek Szülőföld Klubja is, amely kulturális eseményeivel gazdagítja a kínálatunk tartalmát. Dr. Vladimir Glavaš halálának százéves évfordulóján, 2009. február 16-án nyílt meg az első törökbecsei múzeum. Kellemes társalgás és finom borok mellett a legkülönfélébb kulturális tartalmaknak és városunk fontosabb jubileumainak megünneplésére biztosít helyet ez a gyönyörű udvar.

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .