A történelmi adatok szerint, már a XVIII. századi, törökbecsei szpáhi földbirtok a többnemzetiségű, felvilágosult, gazdag szellemi és kulturális életéről volt ismert. Ennek szellemében a szerb, a magyar, a német és a zsidó nemzet, vallási és kulturális identitásának megőrzése érdekében, az építészeti hagyományaikat is megőrizték. A Szent Miklós tiszteletére épült pravoszláv templom e kor gazdag építészeti hagyományának jelképe. A templom adományozójaként Sissányi Klára grófnőt említik az okiratok. A grófnő adományából épült a templomot díszítő gyönyörű ikonosztáz1804-ben.

A törökbecsei Szent Miklós-templom az egyik legrégebbi pravoszláv templom Vajdaságban. 1744-ben építették a II. József császár uralkodásakor dúló török háborúk ideje alatt. A templom szilárd anyagból épült egyhajós építmény, apszisa ötoldalú és egy harangja van. A templom körüli tágas, nyílt udvart egy lépcsőzetes talapzaton álló, vöröses színű kőből készült kereszt díszíti. Kiemelt jelentőségű műemlékként tartják számon. A templom keresztjét egy gazdagon kidolgozott ikonosztáz díszíti, melyet Stefan Gavrilović festett 1814-ben. A keresztet Szent Miklósnak szentelték. A 2010-ben napvilágot látott legfrissebb vizsgálatok alapján, melyeket Branislav Todić készített, valóban Stefan Gavrilović keze munkája az ikonosztáz, amely munkát előzőleg Jeftimije Popović ikonfestő művésznek tulajdonítottak. Nem ismert az oka, hogy miért kérték fel ezt a szerémségi ikonfestőt a munkára, viszont a források alapján tudjuk, hogy a munka 1804. november 3-ára készült el, és a becsei község még aznap felkérést küldött a temesvári konzisztórium címére, hogy alakítson egy bizottságot, amely szakvéleményezhetné az elkészített templomszentély előtt álló munkát. A megalakult bizottságok Pavle Kengelac, begaszentgyörgyi arhimandrita, és Joanakije Milković a hertelendyfalvi igumen alkották. A bizottság negatív véleménnyel volt Gavrilović munkájáról. Megítélésük szerint az ikonon szereplő alakok, azok rajzai és öltözéke teljesen „silány és alkalomhoz nem illő“, ezért az ikonosztáz javítását követelték, amely javjtásra a karlócai magisztrátus fogja rákényszeríteni. A fellelt irattári dokumentumok szerint Gavrilovićot a törökbecsei községgel közösen aláírt szerződése kötelezte, hogy a megállapított hibákat javítani fogja. A festőművész ezt feltehetően meg is tette, mivel az esetről nem tesznek említést sem a temesvári, sem a karlócai irattárak dokumentumai. Különlegesnek tekinthető annak a ténye, hogy a munkával kapcsolatos megjegyzések nem a templom ikonográfiájára, hanem kizárólag az ikonok alakjaira vonatkoztak. A kellemetlen eset ellenére is Gavrilović kompozíciós és ábrázolás-technikája, az ikonok mögötti tájképek és csendéletek kimunkáltsága, illetve a Szűzanya és az angyalok alakjai, a színek és a fény játékának ábrázolása valóban vitathatatlan. Gavrilović a szerb késő barokk és klasszicista festőművészet egyik kiemelkedő alakjaként mégis nagy hírnévre tett szert Szerémségben, ahonnan származott és ahol a helyi egyházi méltóságok és a helyi közösségek valóban versengtek a munkaszolgáltatásaiért. A tehetséges festőnek a törökbecsei templom megfestésében valószínűleg a következő diákjai voltak segítségére: Dimitrije Đurković, Petar Nikolajević és Georgije Bakalović. A mai törökbecsei ikonosztáz csak részben vált híressé. Ennek néhány ikonját 1928-ban átfestette két belgrádi festőművész akadémikus (a módosi születésű) Vasa Pomorišac, és (a szurduki) Zdravko Sekulić. Az oltár körüli falakat és a templomhajó feletti boltozatot a szerb romantika stílusában elsők között jelentkező festőművész, Pavle Simić festette 1858-ban. A templom udvarában, a templomtól keletre volt még egy egyházi iskolaként szolgáló épület, amely ugyanakkor épült, amikor a templom. A délre eső részén pedig egy másik, amelyben a parókia vagy a templomszolga részére kialakított lakás kapott helyet. Ezek az épületek 2009 óta nem léteznek. A mai parókia a XIX. század végén épült téglalap alakú földszinti épületként, amelynek két ablaka az utcára, négy ablaka pedig a templom irányába néz. A régi homlokzatból egyedül a kettős, fa ablakok feletti díszítmények és habarcsból készült stukkók maradtak fenn, amelyek az ablakok feletti architrávokként szolgálnak, melyeket női fej alakú stukkók díszítenek.

Mint minden ehhez hasonló régi épület, ez a templom is felújításra szorult. A templom nagyon rossz állapotban volt a múltban történő, nem megfelelő minőségű építési munkák miatt. A nedvesség tönkretette a falfestmények és az ikonosztáz egyes részeit. Különböző mértékben hatott a nedvesség a templom belsejének szépségére és fényére. Mivel a kapilláris nedvesség néhol elérte a négy métert is, a belső fabútorzat és a templomajtó jelentős része megrongálódott. 2009-ben a Nagybecskereki Műemlékvédő Intézet, műemlékvédelmi-építészeti projektjének keretén belül, kidolgozta a templom javítását a törökbecsei szerb pravoszláv egyházközség kérelmére. Így 2011-ben a templomba járó hívők és a törökbecsei polgárok örömére a Szent Miklós pravoszláv templom új külalakot kapott.

A kóruson és a kórus alatti falak szekrényeiben található, illetve a templomhajó és az oltár falait díszítő 14 legértékesebb tárgyból álló gyűjteményt védetté nyilvánított ikonok képezik. A templom a többi ikonját adományként kapta azoktól a XVIII. és XIX. századi gabonakereskedőktől, akik munkaügyben vagy vendégként jártak Törökbecsén. A templomnak adományozták azokat a családi ikonokat is, amely családokban nem volt férfi leszármazott, illetve azok az orosz fehérgárdisták, akik Törökbecsén éltek az októberi forradalom után.   

A sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló XVIII. század végi szárnyas oltárképet, a keresztre feszítést ábrázoló régi ikonosztázt, két jeruzsálemi ikont, amelyek közül az egyik vászonra a másik fára készített olajfestmény, illetve az Aranyszájú Szent János, Mária az égi trónon, A kis Jézust tartó Szűzanya, Két szent, A Szentháromság, Urunk mennybemenetele és egyéb más jelentős ikont tartalmaz az a védetté nyilvánított ikonosztáz, amely a Tisza melletti kis kápolnából hoztak át a templomba. Az ikonosztázra kiemelt jelentőségű figyelmet fordítanak. Az istentiszteleti tárgyak és az ikonok állapotának szakvéleményezését, a bútorzat összeírását és egyéb olyan intézkedést, amelyet foganatosítani kellett ezekkel a felbecsülhetetlen történelmi és képzőművészeti tárgyakkal kapcsolatban, megtették az újvidéki Matica Srpska Galéria szakemberei. Mivel ez egy olyan értékes anyag, amely képzőművészeti vizsgálatokat szükségeltet, és egyáltalán városunk történelmének vizsgálatát a XVI.-tól a XIX-ig századig, ezért teljes körű restaurátori tevékenységeket terveznek vele kapcsolatban. A konkrét terv szerint az összes műkincset egyszer egy olyan épületben szeretnék kiállítani, amely kizárólag ezt a célt szolgálja majd. Az értékes istentiszteleti tárgyak, a gazdagon megfestett ikonosztáz, a régi templomi bútorzat, amit áthelyeztek ide a Tisza melletti kis kápolnából, és a különösen jelentős ikon, ami A kis Jézust tartó Szűzanyát ábrázolja, egy sor olyan érdekesség, amelyek miatt érdemes meglátogatni ezt a templomot, lelki békességünk elnyerésére.

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .